Ez csak egy gondolat

Furcsa, de valahányszor egymásra nézünk, tudom mire gondolsz...
Újra és újra ugyanaz játszódik le bennünk:
Mikor önkéntesen kiszolgáltattam magam neked. Te belöktél a sarokba és vörös, selyem ruhám egy megvető pillantásodra, lehullott rólam.
Meztelen voltam.
Mégis mintha még ezer réteg ruha lenne rajtam,
tépted szét testemet.
Én tűrtem.
És te zokogva csapkodtad magad a kőhöz és kérdezted:
- Szánalmas vagyok?
- Én ilyet, nem mondtam.
- De te tettél ilyenné!
- Én nem csináltam semmit.
Ekkor átölelted véres lábam:
- Mit tettél? Hogy vetted el tőlem?
- Én nem csináltam semmit.
Erre, őrjöngtél, leköptél, majd egy centiméterre az arcomtól ezt kiabáltad:
- Nem. fogom. elengedni. a leendő. gyermekeim. apját.!!
Nem mondok le az álmomról!
Hova rejtetted?
Most is itt van, igaz?
A szívedbe..., mi?
Ez volt az utolsó mondat amire emlékszem. mert darabokra szedtél, s bár nem találtál senkit, azért zsebre raktad a szívemet .
Utolsó kérésem ez volt:
- Kérlek, hagyj élni!
- EZ CSAK EGY GONDOLAT!